A lélektársak egymásra találásának spirituális útja – a duáltörvény szerint
A lélektárs tulajdonképpen a másik felünk, akivel megélhetjük az igazi összetartozás boldogságát. De vajon mitől függ, hogy találkozunk-e vele, és hogyan ismerhetjük fel?
A duáltörvény szerint szellemi fejlődésünk a párkapcsolatainkban rejlik. Létünk célja feloldani a dualitást azáltal, hogy összeolvadunk lelki társunkkal. Ez azonban nem olyan egyszerű. Először is meg kell őt találni hozzá…
Érzelmi érettségi
A keresés akár sok-sok életen át is elhúzódhat, mivel el kell jutnunk hozzá a lelki-szellemi fejlődésben egy bizonyos szintre.
A szerelem ugyanis csak az igaz szeretet érzéséből fejlődhet ki. Ennek eléréséhez viszont rengeteg tanuló kapcsolatot kapunk.
Egy fejletlen lélek még nem képes felismerni a másikban az értéket, egyszerűen nem érzékeli, még a külsőségek és a szenvedély rabja. A lelki párja mellett pedig simán elsétál, mintha az egy vadidegen lenne.
Ekkor még nem vagyunk érettek a szerelemre, nem tudunk igazi intimitást kialakítani, nem vagyunk teljes szívvel jelen kapcsolatainkban, jobbára ösztöneink vezérelnek minket.
Az egymáshoz vezető út a lelki értékekben, és a szeretetben való növekedésben rejlik, mivel, ahogy csiszolódik a lélek, úgy fejlődik a lelkek egymást vonzó láthatatlan ereje. Ezáltal jön létre a „véletlen” találkozás, mely pillanatban egy delejezéshez hasonló, mélyről jövő bizonyosság érzése járja át az embert.
Nagyobb sebet okoznak egymásnak mint bárki más…
Amíg tehát fejlődünk, addig egymáson tanulunk különböző kapcsolatok által, a lélektársunkkal azonban egy jó ideig még nem találkozunk.
Nem is baj, hiszen amíg a lelkek fejletlenek, kevésbé férnek össze a lélektársukkal, mint másokkal, és sokkal nagyobb sebet ejtenek egymáson, mint bárki más. Életre szóló sérülést ejtenek a másikon, mert a lélektársak a legérzékenyebb lélekrészükön érintik egymást. Éppen ezért gyakran elmenekülnek egymás elől, akármilyen nagy is a vonzalom. Amíg a lelkek éretlenek általában nem kerülnek lelkitársuk vonzáskörzetébe. Egyelőre nem találkoznak, csak másokon „gyakorolnak”.
A lelki hiányosságok különféle rétegeket vonnak a lélek köré, ez akadályozza meg az összetartozó párok összeolvadását. A sérüléseink és lelki éretlenségünk miatt még nem érzékeljük egymás rezdülését. Ilyenkor csak a testi vonzalom űzi egymáshoz a lelkeket, azokhoz, akik leckét tartogatnak a számunkra. Azonban egy rossznak megélt kapcsolat is – ahol a megaláztatást, kiszolgáltatottságot éli meg a lélek – a fejlődést szolgálja.
A lélektársak bizonyos érettségi fokon már elképzelhető, hogy bevonzzák egymást, de még nem alakulhat ki párkapcsolat közöttük. Akadályok állnak közéjük, az is gyakori, hogy elmenekülnek egymás elől. A találkozás emléke azonban kitörölhetetlenül ott marad a lelkükben, mint a vassal beleégetett nyom a testen. Akik pedig megértek az igaz szerelemre, és egymásra találnak, földöntúli boldogságban lesz részük.
Életük kiteljesedik, azáltal, hogy tökéletesen kibontakoztatják önmagukat. Ekkor már mindenben támogatják egymást, fejlődésük felgyorsul. Sokkal többre jutnak együtt, mint külön-külön. Közös célokat tűznek ki maguk elé, általában az emberiség vagy a társadalom szolgálatában is önzetlenül tevékenykednek.
Minden kapcsolat út a lelki társunk felé
A lelki fejlődés színterét elsősorban a párkapcsolatok adják. Mindig olyan lelkekkel vezérel össze a sors minket, akik által csiszolódhat fejletlenebb részünk. Minden ütközésben, mely fájdalmat, elégedetlenséget okoz lelkedben, saját magunkkal találjuk szembe magunkat. Ami a másikban zavar, az bennünk is ott van. Hiába várunk el partnerünktől hogy odalegyen értünk, ha mi magunk nem tartjuk magunkat értékesnek… Nem tudja megadni, amíg bennünk nincs ott. Ő csak egy „tükör”…
A kapcsolatokban átélt fájdalmak azonban támpontok ahhoz, hogy miben kell még fejlődni, éppen ezért minden kapcsolat út a lelki társunk felé…
A férfi sorsa a nő
A duáltörvény szerint az a férfi, aki házasságra lép, és a nőt megértéssel, szeretettel kezeli, hű hozzá, sokkal gyorsabban halad előre a bölcsességben és lelki megvilágosodásban, mintha tudományokkal vagy aszkézissel törné-zúzná, kínozná magát, csak azért, hogy kiemelkedjen a földi létből.
Amikor a férfi megveti, lenézi a nőt, vagy folyton megújuló izgalmakkal járó szexuális örömök hajszolásában él, megfosztja lelkét, és megszégyeníti azt. A duáltörvény szerint egy férfi, csak úgy mint a nő, kizárólag párjával, vagy általa érheti el a lelki megvilágosodást, hiszen párja saját lelkének kiegészítő fele.
Minél többre pazarolja el valaki a szerelmi érzéseit, vagy minél jobban megfosztja magát a kapcsolatoktól, annál szegényebb lesz lelke a duálérzésben, és annál kevésbé tudja megtalálni azt, aki az övé. Lelke mélyén érzéketlenné válik, lelki vonzereje megkopik, nem érzi jól magát a bőrében, nem találja helyét a világban.
Ki van az álarc mögött?
Sosem tudhatjuk. Bárki mellé is sodor a sors feladatunk van vele, fejlődhetünk általa. Ha szándékosan fájdalmat, vagy szenvedést okozunk a másiknak, azzal közvetett módon a lélektársunkat is megsebezzük, mivel minden rosszindulat és bántás növeli az összetartozó lelkek között a szakadékot. Ha azonban igaz szeretettel és hűséggel, támogatással viszonyulunk az aktuális párunkhoz, azzal egyre jobban növeljük az esélyét annak, hogy egyszer majd találkozhassunk a másik felünkkel.
Nem mindenki élhet a lélektársával, de mindenki dolgozhat érte a jelenlegi kapcsolatában, házasságában. Ez a kulcs. A szeretetben való fejlődés által fokozatosan nő a lélek láthatatlan vonzereje, melyet a duálpárja is megérez a lelkében. Ekkor a lélektársak elindulnak egymás felé egy láthatatlan úton, és egyszer csak összevezérli őket a sors, az pedig nem lesz kérdés abban a pillanatban, hogy felismerik-e egymást…
Ez a cikk az 1942-ben kiadott Duáltörvény című könyv alapján készült. (A könyv már nem kapható, de letöltető az internetről: pl. itt)
Fazakas Virág
Kapcsolódó cikkek
« Sci-fi filmbe illő, világító medúzát fedeztek fel az óceán mélyén (videó) Vírusok termelnek bioüzemanyagot az új „P22-Hyd” hidrogéncellákban »
