Kerékpárút a város felett – Londonban épül a SkyCycle?

szept 26 • LifeStyle, ÖKO-világ • Impress Magazin

A város feletti, üvegfallal védett biciklis szupersztráda megépítését 2020-ra tervezik az ötlet megálmodói, a Foster&Partners.

A tervezők célja, hogy teljesen átalakítsák a londoni kerékpározást, egy 220 kilométer hosszú, „magaslati” biciklis hálózat kiépítésével.

Autómentes övezet – panorámás kerékpárút

Az emeleti SkyCycle biciklis hálózat a már meglévő vasúti és HÉV pályák széles és biztonságos fedélzetére épülne. Az „üvegburában” kizárólag kerékpáros közlekedés lenne, így a bicikliseknek nem kellene többé a benzingőzben tekerniük és az autósok között cikázni.

1szerk

A tervek szerint a SkyCycle egy 220 kilométeres szakaszon épülne meg, az elővárosi vasúti közlekedéshez is szervesen kapcsolódva. A zárt pályára több mint 200 csatlakozási ponton lehet majd feljutni. A CkyCycle pálya óránként 12.000 kerékpáros befogadására lesz alkalmas, ami közel hatmillió embernek biztosítaná az egészséges, biztonságos és környezetbarát közlekedést.

Újrahasznosított vasúti pályák

A londoni vasútvonalat eredetileg gőzmozdonyok számára építették, ezt a történelmi örökséget használná ki a SkyCycle. Ha jóváhagyják a terveket, akkor tíz útvonal épülne meg, és körülbelül húsz év alatt készülne el a teljes SkyCycle biciklishálózat. A vasútpályák tetejére épített kerékpárút hálózat egy forradalmi ötlet, melyet a világ bármely nagyvárosában alkalmazni lehetne. Sir Norman Foster, aki többek között a londoni Uborka torony (Gherkin tower) tervezője, már 2012 óta dolgozik több építésszel a SkyCycle projekten. Mint mondta a kerékpározás volt az egyik nagy szenvedélye, ezért is szívügye London kerékpárutak megreformálása.

A terveket már előterjesztették konzultációra, a városfejlesztés azonban egyelőre még nem hagyta jóvá, írja a BBC.

Zentai Bogi

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »