Idővel eltűnhet a nemet meghatározó Y-kromoszóma?

ápr 25 • LifeStyle • Impress Magazin

Az embernél és minden emlősnél a teljes génállomány egyetlen elemén múlik, fiú vagy lány születik-e. Ez az elem az Y kromoszóma, mely csak a férfiakban van jelen.

A Lausanne-i Egyetem Integratív Genomikai Központja (CIG) és a svájci Bioinformatikai Intézet Henrik Kaessmann vezette kutatócsoportja átfogó kutatást végzett az Y-kromoszómával kapcsolatosan.

Az Y kromoszóma a genetika „kifutó modellje” lenne?

A korábbi kutatásokat azt állították, hogy veszélyben van az Y kromoszóma, mely csupán a genetika „kifutó modellje”. Az új tanulmány azonban megcáfolta ezt a feltételezést és bebizonyosodott, hogy a nemet meghatározó Y-kromoszóma, mely egyúttal a férfi ismertetőjegyek kialakulásáért felelős géneket is hordozza, 180 millió éves és sokkal stabilabb, mint korábbi kutatások alapján vélték. Az általa hordozott gének egy része évmilliókat élt már túl, tehát nem valószínű, hogy el fog tűnni, írta a Science Daily.

A régebbi kutatások azért feltételezték, hogy idővel teljesen eltűnhet az Y kromoszóma, mert az evolúció során valóban annyira összezsugorodott, hogy az eredeti 600-ból ma már mindössze csak mintegy húsz gént tartalmaz, míg az X több mint ezret hordoz.

Aggodalomra semmi ok…

A svájci és amerikai genetikusok arra keresték a választ, mely gének maradtak fent az Y kromoszómában, és azok mennyire stabilak. A több mint 29 ezer számítógépes munkaórát igénybe vevő kutatás a férfi kromoszóma legnagyobb genetikai atlaszát eredményezte.

Az új tanulmány szerint a nemet meghatározó gén (SRY) a méhlepényesek és az erszényesek közös ősénél körülbelül 180 millió évvel ezelőtt alakult ki. Az utóbbi 25 millió év alatt pedig mindössze egy ősi gén veszett el, a „férfi gén” tehát nagyon is időtálló és stabil, az eltűnésétől való félelemre semmi ok.

Tihanyi Petra

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »