Hajlítható és újságként feltekerhető az LG új kijelzője

jan 5 • LifeStyle • Impress Magazin

Papírvékony kijelzőt mutatott be a héten az LG a Las Vegas-i CES expón, mely újságpapírhoz hasonlóan feltekerhető, vagy kedvünk szerint hajlítható.

A 2016-os CES (Consumer Electronics Show) elektronikai expón számos technológiai újdonsággal találkozhatunk, melyek között az egyik legérdekesebb az LG feltekerhető kijelzője, noha az LG nem az első cég, amely ultra vékony, újság-szerű kijelző fejlesztésén dolgozik, hasonló technológiával próbálkozott már a Sony, Sharp és a Samsung is.

A hordozhatóság új dimenziója

Az LG design azonban az első, amely már gyártás közeli fázisban van, ami azt is jelenti, hogy egy éven belül akár papírvékony tévék és ívelt kijelzős telefonok is megjelennek a piacon. Az új LG kijelző leginkább talán digitális faliképhez vagy elektronikus papírhoz hasonlít, mely akár görbült formában is kihelyeztető bárhol a térben. Az új technológia esetében pedig állítólag a karcolás miatt sem kell aggódni.

11

A hajlítható, feltekerhető technológia már a hordozhatóság új dimenziója. A papírvékony és ultra könnyű kijelzőt ugyanis könnyen becsúsztathatjuk a táskánkba, vagy akár feltekerve, a hónunk alá csapva is magunkkal vihetjük.

A hightec kijelző már tökéletesen működőképes, de egyelőre még csak egy prototípusról van szó. Az első példányok boltba kerülését 2017-re tervezi a cég.

Zentai Bogi

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »