Everness az önismereti és életmód fesztivál

máj 22 • Kult & Art • Impress Magazin

A rendezvény a tudatos életmódnak, kikapcsolódásnak és feltöltődésnek kíván teret adni, amelyet előadások, alternatív mozgásformák és zenei programok kísérnek a Balaton partján.

A június 24. és 28. között, Balatonakarattyán megrendezésre kerülő fesztivál középpontjában elsősorban a tudatosság, az egészséges életmód, az önmeghaladás és az emberi kapcsolatok állnak – legyen szó előadásról, műhelyfoglalkozásról, mozgásról, táncról vagy a zenei palettáról. A tudatos táplálkozás terén is sok érdekességgel találkozhatnak majd a résztvevők, hiszen a nyers, vegán és vegetáriánus ételek egyedülállóan széles kínálatát kóstolhatják végig az öt nap alatt, megfizethető áron.

Tematikus falvak a fesztiválon

Térelrendezésben és a programok csoportosításában újdonságot jelent a tavalyi évhez képest, hogy a szervezők tematikus falvakat alakítottak ki. Az Öngyógyító Faluban Soma Mamagésa vonultatja fel azokat az egészségmegőrző technikákat, amiket ő maga is kipróbált és ajánl.

Az Intimitás Faluban Kriston Andrea előadásokon és workshopokon át mutatja be módszerének, a Kriston Intimtornának rejtelmeit, míg az Elmélyülés Falu Csong An Szunim zen szerzetes védnöksége alatt teret biztosít az elvonuláshoz és a meditációhoz. A MagNet falvában a programok mellett civil szervezetek jelennek meg, a Bionom Faluban pedig Antal Vali mutatja be webáruházuk termékeit. Az Önmeghaladó Faluban Kiss J. Zsolt vezetésével az Everness saját előadói jelennek meg – többek között Dr. Menis Yousry, a világhírű pszichológus előadásait is meghallgathatjuk.

A szervezők számára kiemelten fontos a környezettudatosság, így az ÖKO és Tudomány Faluban a fesztivál öt napja alatt a témában meghívott előadók segítenek elmélyíteni az ismereteket bolygónk védelméről. A kicsiknek és szüleiknek Levente Péter Gyerek Faluja kínál foglalkozásokat, az Alkotótáborban pedig bárki kibontakoztathatja kreatív oldalát. Táncműfajokba, mozgásokba, a legkülönfélébb jógaórákba és harcművészeti ágakba is belekóstolhatnak a vendégek a megfelelő helyszíneken, de a falvak mindegyikében foglalkoznak majd testmozgással.

Tihanyi Petra

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »