Ennio Morricone saját filmzenéit vezényli a Sportarénában

júl 15 • Kult & Art • Impress Magazin

A világhírű olasz komponista világkörüli turnéval ünnepli hivatásos zeneszerzői és karmesteri pályájának 60. évfordulóját.

Minden idők egyik legnagyobb jelentőségű filmzeneszerzője 2016. január 17-én 60 év zene című műsorának karmestere lesz a budapesti Sportarénában.

„Hatalmas élmény, hogy műveimet fiatalok és idősebbek, a legkülönbözőbb anyagi és kulturális háttérrel rendelkező rétegek egyaránt örömmel hallgatják. Munkásságom hatvan éve során több mint hatszáz művet komponáltam, ebből jó néhány vált ismert slágerré. Jövőre egy teljesen új programmal lépünk fel. Tervezek például egy szvitet, melynek elemeit hét különböző mozifilmhez szereztem. Természetesen játszunk klasszikus darabokat is a Sergio Leone-féle westernekből” – nyilatkozta a zeneszerző.

A 60 év zene című világturné 2016. január 15-én Prágában indul szeretett együttese, a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar tiszteletére, amely előző nemzetközi turnéja során is kísérte a mestert, aki főbb nemzetközi mozifilmjeihez az együttessel készített lemezfelvételt. Akárcsak a korábbi turnék során, a programban több mint kétszáz zenész és énekes fog szerepelni a színpadon.

A 86 éves Ennio Morricone több mint félezer zeneművet komponált kifejezetten mozi- és tévéfilmek aláfestéséhez, emellett több mint száz klasszikus zeneművet jegyez. Ő írta például A Jó, a Rossz és a Csúf, a Volt egyszer egy Vadnyugat, a Volt egyszer egy Amerika, a Cinema Paradiso és más világhírű filmek zenéjét.

Golden Globe- és Grammy-díjai mellett öt filmzenéért jelölték Oscarra (Mennyei napok – 1979, rendező: Terrence Malick; A misszió – 1986, Roland Joffé; Aki legyőzte Al Caponét – 1987, Brian De Palma; Bugsy – 1991, Barry Levinson; Maléna – 2000, Giuseppe Tornatore, operatőr: Koltai Lajos), végül 2007-ben életművéért kapta meg az Amerikai Filmakadémia elismerését.

MTI/ Zentai Bogi

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »